Leülök a presszótornácra. Iszom egy niggert. Üt, mint egy domina. Kell is, mert nappal van, és nem vagyok legény.

Kéz a kézben a tér szélén: egy kölykös úr és egy bájos dédi. Öregelnek. Aztán felmennek, és megszámolják egymás ráncait. De azt már nem kell nekem látnom, mert intimitás is van a világon. De még mennyire hogy van.

Megjön Sopotnik Zoltán. Hazudj valamit, mondom neki köszönés helyett, erre ő komótosan helyet foglal, majd elmondja, hogy tartást, erőt és reményt ad neki s családjának is az írókból áradó szeretet, derű, alázat, tiszta ész és empátia. Hogy egy nagy közös ölelés a szakma, ráadásul minden kritikus elemző, objektív, stílusos, szókincs- és gondolatgazdag. Minden szerkesztő vájtfülű, kopóorrú, lázasan lelkes és irgalmatlanul bátor.

Aztán névsort olvasunk. Csak a hiányzókat írom ide: Nagy László, Petri György, Lázár Ervin, Bólya Péter, Csengey Dénes, Orbán Ottó, Kondor Béla, Sziveri János, Mándy Iván, Gion Nándor, Nemes Nagy Ágnes, Cseh Tamás, Ranschburg Jenő, Sós Mari, Tar Sándor, Örkény István, Sarkadi Imre, Galsai Pongrác, Latinovits Zoltán, Őze Lajos, Ruttkai Éva, Máté Péter, Pilinszky János. Mindenkiért meggyújtunk egy cigarettát.

Ma talán halottkém vagyok, maszkban osonok, de azért köszi, kilátok. Néha balra indexelek, néha jobbra. Van olyan, hogy középre indexelni?

Egy csúnya aura ül mellém. Mondom neki: Rád férne már egy boncolás, majd megírnám a Havi Halottkémbe felejthetetlenül. De ő csak néz értetlenül. Neki így telnek el az évek. Megkínál aztán a poharából, de nem az élet itala van benne, így nem iszom meg.

Este van, este van, sötét minden, mint a szemem alja. Jelez valaki egy idéző jellel, én meg arra gondolok, a sírásig vinném, mint egy régi számot. De kereskedni nem sokszor szép. Nem kell mindent valóra váltani.

Dr. Lightman is itt van. Van benne valami antik harag és sárm. Mindig több verzió van, mondja, és beleszív a cigimbe, majd eldobja. A pimasz. Simán beárulom Dr. House-nál.

Felsírnak az első kötetek, mint a kisdedek, erre az utolsók meg rázni kezdik a járókeretüket. Aludni kell, de nem siettetem. A félálom házai legtöbbször paloták. Álmosnak lenni jó, álmosan erősebben szeretek.