Könyves Kálmán. Neked mondom. Boszorkányok márpedig vannak.

Könyvek színes pakkjai, komoly méteresek. Megenném mindet. 11 évesen kezdtem antikváriumokban járni, nincs gyógyulás. Mondom is a főpincérnek, írja fel: 3 méter Lázár Ervin rendel! Aztán tovább, ábécérendben, Adytól Salingerig, míg be nem rekedek. Mosolyog is a vén kernyel: Hamarosan kristályba lesz zuhanása, fijjam.

Vörösmarty tér, színpad, az ember fáj az oroszlánnak, tele is sírja a kutat, én meg sárgafejű mikrofont kapok, belebeszélek, mellettem Orcsik Roland vérátömlesztést ad a bűnös városnak. Közben kiinteget az oroszlánnak. Aztán György Norbert és Németh Zoltán hív elő színes képeket a Felvidékről. Krusovszky Dénes bekiabál: „Mindent vissza!”

Forgatag. Lányok neonruhában, testemlékek, szellemszínek. Pár dedikáció: adok-kapok. Valaki beszél hozzám, nem tudom, férfi-e vagy nő, de ez itt természetes.

Bólya Péter írta, hogy nem érti az irodalmárokat: mindig azt kezdik el tisztelni, aki megalázza őket. Ma is írhatná: rendszerváltás volt, nem lakosságcsere. Ettől valahogy derűs leszek. Megpuszilok minden dédit. És vad fruttikat osztok, mert a szívem túl nagy.

Gyerekek mindenfelé. Aprótalpúak, lármásak, pimaszok. Kölykösek, szeplősek, komolykodók. Itt van Phobe is, korcsolyát köt éppen. Minden egérfogam neki adnám.

Aztán riksával gördülünk tovább. Különleges ügynököm, Nyikoláj kísér a bálterembe bé, amit következetesen VIP-szalonnak nevez. Szarik a pontos narrációra, konkrétan baltával borotválkozik: ezt például bírom benne. Velem van, mondja, s átenged minden detektor, minden kapu, minden dementor.

Ősz hordóban érlelt Camparit iszom, keserű, mint a kristály, tündék adták a vérüket érte. Közben mesélnek egy nőről, ki híresztelé: komoly baja van a verseimmel. Mikor egy táborban jött utánam, mint a pincsi, aztán meg bősz leveleket írogatott, hogy rólam álmodik, akkor még nem voltak ilyen fajta komoly bajai. Na ennyit a komolyságról. Nesze neked szakma. Aztán kiderül, valami olyan helyre megyünk, ahol törzsvendég az a hisztis-nárcisz fűzfa, aki meg (még a mocskolódó, kokainos sms-ei előtt) azt híresztelte: barátok voltunk. S nem ő volt az első. Az igazság az, hogy soha életemben nem találkoztam vele. S miért nem? Mert nem voltam rá kíváncsi. Ezt aztán nem lehet megbocsátani. Nahát. És ez csak két sztori. Ha nem unom már ennyire, majd elmesélem mindet.

Az írók határtalanok. Találós kérdés: Melyik az az öreg költő, aki, mikor megkapta korrektúráját, kijavította – az oldalszámot. (Átírta 16-ről 1-re.)

Valaki beszél, de full playback, így nem figyelek oda, biztos tanítani akar, meg minden, és nem középiskolás fokon, hanem szöges ostorral. Vagy mézes madzaggal. Ezt a kettőt mindig keverem. Diszkréten megkérem, hogy ha lesz időm, majd emlékeztessen, hogy ne felejtsem el földbe énekelni.

Szeretem amúgy, ha tanítanak-nevelnek, csak könyörgöm, közben azért szórakoztassanak is,
mert így nehéz ébren maradni. Majdnem el is üt egy zebra.